Hang-Idézetek:
A boldogság, amint egyik filozófusotok bölcsen megfogalmazta: a jónak a birtoklása az elvesztés félelme nélkül. Egyetlen ilyen jó van, melynél ez lehetséges: a SZERETÉS! /1142H13/
Nagyon kell mindazokat szeretni, akik párbeszédképtelenek, akiknek fontosabb a saját igazuk, mint az az Igazság, amely azonos Velem (János 14:5)! /1176H13/
Naponta kell döntened Mellettem, mint ÚT mellett. Tehát a nemártás, megbocsátás, segítés mellett. Én egyetlen erkölcsi igazságnak az útja vagyok. Annak, hogy szeressétek egymást. Ezen az úton nem szabad megállni. Aki megáll, az már halad is visszafelé. /1181H13/
Pontosan erőtlenségedben lesz teljessé az Én erőm. (2. Korintus 12:9)! /1181H13/
Soha ne törekedj arra, hogy téged szeressenek! Arra törekedj, hogy Én szeressek benned! /1184H13/
Drága Gyermekem! Nagyon szeretlek, de ettől te még nem leszel boldog. Ez a magatartásom Engem boldogít. Téged az fog boldogítani, ha te fogsz Engem nagyon szeretni, tehát ha törekszel "gondviselőm" lenni életedben. Csak annyiban tudok neked "gondviselőd" lenni, amennyiben te vállalod, hogy Nekem gondomat viseled saját életedben. /1184H13/
Tudnod kell, hogy csak az kap testi és lelki sebeket, aki harcol, és csak Én tudok sebeket gyógyítani, bármily nagyok és bármily gyakoriak legyenek is azok. /1191H13/
A mennyországot nem rajtatok kívül, hanem magatokban kell először felfedeznetek. /1203H13/
Szívedben annyira tudod az Én békémet befogadni, amennyiben a körülötted élőkért áldozattá tudsz válni. /1204H13/
Ne akarj senkit megtéríteni. Elég, ha ezt magadon elvégzed naponta! Szinte minden nap pályamódosítást kell végezned, ha a szeretni tanítás célját közelíteni akarod. Igen, mert a magatartásnak mindig elöl kell járnia, és csak utána, amikor már rákérdez valaki, hogy te miért vagy olyan jó, kedves, szeretetre méltó, áldozatkész, megbocsátó, türelmes, szorgalmas, odaadó és mindig örömmel másokat szolgáló, akkor jöhetnek a szavak, akkor beszélhetsz arról, hogy te mindehhez az erőt Tőlem veszed át a reggeli imádban, és állandóan tisztítod az esti imádban. Tehát ha rákérdeznek jóságod forrására! De amíg ez nem történik meg, addig erőtlen minden szó! /1205H13/
Ember és ember között alá- és fölérendelést csak annyiban ismerek el, amennyiben valaki úgy akar első lenni, hogy az utolsó, a szolga-, a rabszolga-szerep vállalását tűzi ki célul magának. /1206H13/
Semmi más nem tehet senkit sem boldoggá, csak az, ha önmagában szeretetet hordoz. Tehát nem az boldogít senkit, ha szeretik, hanem az, ha ő szeret. /1207H13/
A megbocsátásról tudnod kell, hogy az annak fontos, aki megbocsát, és nem annak, akinek megbocsátanak. /1222H13/
Honnan van a rossz? Miért engedi ezt Isten?
A rossz a jónak a hiánya! Isten azért engedi meg e hiányt, tehát azt, hogy a Szeretet ellen tegyetek, mert csak így vagytok képesek arra, hogy a jót tegyétek. Erkölcsi jót, tehát olyan jót, ami boldogít, csak szabadon lehet tenni. E szabadsággal viszont együtt jár, hogy lehet a jót nem tenni is.
Elégedj meg azzal, hogy minden, még a legnagyobb rossz is, javára válik annak, aki szeret Engem. A ti világotokban a legnagyobb rossz az volt, hogy Engem keresztre feszítettek! És lám, mennyi jó származik ebből a ti számotokra! Így kaptatok nemcsak példát az adás hatalmáról és boldogító voltáról, hanem erőt is arra, hogy erre ti is képesek legyetek. /1440H15/
Elég, ha te tudod, hogy Én szólok hozzád! Nem kell ezt a valóságot másokra erőltetned, mivel nem az a lényeg, hogy ki mondja, ki mutatja meg, ki világítja át a szeretet útját, hanem az, hogy az út valóban a szeretet útja legyen. Ez pedig elsősorban nem hit kérdése, hanem megtapasztalásé. /1831H19/
Inkább vádoljanak azzal, hogy még a rosszal szemben is gyengéd vagy, mint azzal, hogy még a jóval szemben is kemény vagy. /107H2/
SEMMINEK SINCS SEMMI ÉRTELME ÖNMAGÁBAN. Mindennek a CÉL ad értéket és értelmet. Sokkal fontosabb az, amiért tesztek valamit, mint az, amit tesztek! Amiért tesztek, azért Én minősítelek benneteket. Amit tesztek, azért esetleg mások minősítenek benneteket. /13H1/
Döntenetek kell! Aki nem dönt, az ezzel már Ellenem döntött. Ezért minden nap ki- és felhívás. Most döntöd el, hogy halálod órája milyen lesz. Azt, hogy mikor lesz, abba nincs sok beleszólásod. Azt, hogy milyen lesz, abba nincs sok beleszólásom. A halálnak Ura, az életnek Szolgálója vagyok.
A halál pillanatában mindenki látni fogja, hogy olyan, amilyenné döntései tették. Amint a tér nem önálló létező, hanem az anyag tulajdonsága, úgy a múlt és a jövő sem önálló létező, hanem mindkettő a jelen tulajdonsága. Mindkettő annyiban és úgy létezik, amennyiben és ahogy a jelenben létezik. Csak jelent tartok létben. Emlékeitek és ábrándjaitok csak nektek vannak. Jelenetek döntéseitek megnyilvánulása. /14H1/
Amit ti igazság rendjének mondotok, az valójában az irgalmatlanság rendje. Elmondtam és bemutattam, hogy egyetlen igazságot ismerek: szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Nem kisebb feladatot kívánok tőletek, mint azt, hogy itt a földön tegyétek elviselhetővé emberi élet számára a poklot. A pokolnak ez a nótája: kiharcoltam az igazamat. /25H1/
Engedj be magadba, hogy mindenkit szerethessek általad. /29H1/
Gyakran van úgy, hogy cselekedeteitek rugóit nem látjátok. Még a kifejezetten szándékolt cselekedeteitek is gyakran más gyökérből fakadnak, mint amit ti megneveztek. Ezért nincs képességetek arra, hogy bárki fölött is jogosan ítélkezzetek. Ti a felszínt látjátok. Ezért van az, hogy gyakran félreértitek, vagy egyáltalán nem értitek egymást. /35H1/
Ó, bár tudnál úgy bízni Bennem, mint én tebenned! /36H1/
A boldog életet tanulni kell. Nem terem magától. /46H1/
Boldoggá nem az teszi teremtményeimet, amit velük mások csinálnak, hanem az, amit ők tesznek másokkal szeretetből. /253H4/
Majdnem minden ember olyan sebeket hord lelkében, melyeknek már csupán kimondása is megkönnyebbülést jelent. De nagyon fontos: az embereket és nem a problémáikat kell komolyan venni. Akkor veszitek komolyan az embert, ha időt szántok rá, ha bátorító, vigasztaló szavakba csomagolt igazságot közöltök vele. Akkor teszitek helyére a panaszokat, ha tudatjátok az illetővel, hogy baja mulandó, de ő nem. /254H4/
Boldogságod csak önmagadban találhatod meg, ha magadban Rám találsz. Ha másban keresed, akkor még a másikat is akadályozod saját boldogsága megtalálásában. /258H4/
A hegycsúcson nemcsak a levegő lesz tisztább, nemcsak a kilátás lesz varázslatosabb, de ott vár rád a fáradságos munkád pihentető nyugalma is, szíved igazi békéje, melyet másutt meg nem találhatsz. /261H4/
Amint számomra az istálló és a bitófa, s a közte feszülő hontalanságom biztosított hiteles keretet arra, amit képviseltem, úgy minden emberekért vállalt szerepnek az önzetlenség kerete adja meg az elfogadhatóság hiteles formáját. /281H4/
Bizony igaz: vagy leborulni, vagy kiborulni. Harmadik út nincs. /283H4/
Egy ember sorsával nem lehet, nem szabad játszani. Nemcsak a te életed szentség. Az övé is az. Szentség abban az értelemben, hogy benne élek! Egy ember nem lehet használati tárgy, amit cserélgetni szabad. Nem! Te óriási módon felelsz azért, hogy mennyire hoztad őt Hozzám közelebb, illetve mennyire távolodott el Tőlem miattad! Ismétlem. Óriási a felelőséged. Én ÉLETEMET adtam érte. Te mit tettél érte, vele? /292H4/
Nem baj, ha nincs önbizalmad. Honnan is lenne? Bennem bízzál. Én bízom benned! /293H4/
...arra a tiszta szeretetre törekedjetek, mely soha senkinek nem akar ártani, mely mindig mindenkinek képes megbocsátani, és legfőbb kívánsága az, hogy segítsen ott, ahol tud. /295H4/
Én senkit semmiképpen sem akarok és nem is fogok elítélni. /296H4/
... kettőnk kapcsolatában nem az a fontos, hogy te milyen vagy, hanem az, hogy Én milyen vagyok. És ezzel kell neked egyre többet foglalkoznod. Engem egyáltalában nem érdekelnek bűneid. Ne érdekeljenek téged se. /296H4/
Szeretni annyit jelent, mint jót akarni. Ez nem kapcsolódik lényegileg az érzelemvilághoz. Természetesen van, amikor nagyon is át van itatva érzelemmel. De ez nem lényeg. A szeretés akarás kérdése. Addig él benned, míg függetlenül minden érzéstől, jót akarsz másnak. /301H4/
Szeress hálát adni Nekem. Hidd el, van miért. A hálaadás olyan szemeket fog kinyitni lelkedben, melyek által még több erőforrásra lelsz. Utolérhetetlen, és felülmúlhatatlan vagyok a nagylelkűségben azokkal szemben, akik szívében újra és újra kinyílik a hála virága. Neked van akkora alázatod, és vagy annyira értelmes, hogy e hála-virágokat még akkor is ápolni tudod magadban, ha könnyeiddel kell azokat időnként öntöznöd. /306H4/
Minden családtag arra kapott tőlem feladatot, hogy könnyítse azok terhét, akikkel együtt él. Ennek útja pedig az, hogy ne akarjátok se nevelni, se figyelmeztetni egymást nevelő szándékkal, hanem mindenki igyekezzék saját magát megnevelni, és a másik hibáit szeretetben elviselni. /309H4/
Légy türelmes. A fejlődést nem szabad azáltal siettetni, hogy erőlteti valaki. A virág nem attól nő gyorsabban, hogy húzza valaki, hanem attól, hogy öntözi, és napsugárban fürdeti gazdája. Képességeidnek gazdája te vagy. Öntözd képességeidet verejtékes munkával, s fürdesd meg szíved szeretetének melegével. Így fejlődik a leggyorsabban. /310H4/
…a cselekedetek forrása a gondolat. Ha igaz a gondolat és a gyakorlat, akkor a kettőt a szó köti össze. Ezt nevezitek tanúság-tevésnek. /323H4/
Te is arra vagy teremtve, hogy örökké boldog légy. Te is arra vagy teremtve, hogy szeress, és nem arra, hogy szeressenek. Ha azért élsz, amire teremtve vagy, vagyis azért, hogy szeress, akkor úgyis szeretni fognak. De ha arra törekszel, hogy szeressenek, akkor nincs sem földi, sem égi lény, aki téged boldogítani tudna. Lehetnek pillanatnyi kábulat-örömeid, de boldog sohasem leszel. /327H4/
Nem szertartások, hanem magatartások vihetik csak előbbre életemet köztetek. /339H4/
Hozzám, mint ÚT-hoz, hűségesnek kell maradnotok a nem-ártás, megbocsátás és segítés szent háromságában annak ellenére, hogy ennek következménye olyan kicsiség, alulértékeltség, melyet méltán mondhattok méltánytalannak, olyan kiszolgáltatottság, mely biztonságát nem mulandó emberi ígéretekre alapozza, és olyan szegénység, mely azért tudja magát gazdagnak, mert mindig a szegényebbeket tartja szem előtt. /339H4/
Én valóban szabadnak teremtettelek benneteket. Ezt azért kellett így tennem, hogy szeretni tudjatok. Szeretni csak az tud, aki tud nem szeretni is. Hát ezért nem tehetem, hogy akadályozzam a nem-szeretést, mert ezzel a szeretést is akadályoznám. Ezt jelenti az, hogy csak szabadon lehet szeretni. /349H5/
Nincs büntető Isten. Csak szerető Isten van, akinek mérhetetlenül fáj az, ha egy gyermeke azzal bünteti önmagát, hogy rosszat tesz. /366H5/
Nem olyan értelemben igazságos bíró a mennyei Atya, hogy bárkit is büntetni akarna gonoszságáért, hanem olyan értelemben, hogy mindenki önbíráskodásra kényszerül az Ő szeretetének felismerése folytán. /366H5/
Én nem kívülről akarlak téged vigasztalni, hanem belülről. Szívedben lakom, és oda várlak, hogy meghallgassalak, de azért is, és főleg azért, hogy te meghallgass Engem. Hidd el, hogy minden olyan gondolat, mely épít, buzdít, vigasztal, az Tőlem jön tudatodba. /367H5/
Aki úgy gondolja, hogy a gonoszt nem kell szeretni, az tévedésben van. Én nem azért szeretlek benneteket, mert ti jók vagytok, hanem azért, mert Én vagyok a jó. Nektek sem azért kell szeretni bárkit is, mert jó, hanem azért, mert ezzel tesztek tanúságot arról, hogy ti jók akartok lenni.
Aki szeret, az nem üzletel szeretetével: ezt szeretem, ezért és ezért, amazt pedig nem szeretem, azért, meg azért. Én ráragyogtatom Napomat jókra és rosszakra egyaránt. Esőt adok igazaknak és hamisaknak, válogatás nélkül. Mindenkit szívemre ölelek, aki ezt engedi. Mentsen Isten benneteket attól, hogy ti akarjátok megítélni, kire tehetitek kezeteket, kire nem, kiért érdemes imádkozni, kiért nem. /380H5/
Nem a csoda következménye a HIT, hanem a HIT következménye a csoda. /393H5/
Testvéreid felé nem az oktatás a fontos, hanem a példaadás. Testvéreidet olyannak kell szeretned, amilyenek, és ez előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Akkor is megértőnek kell lenned velük szemben, ha nem adsz nekik igazat. A megértés nem azonos a helyesléssel, de igenis azonos az el nem ítéléssel és a szeretet megnyilvánulásával. /400H5/
Az elismertség vágya is önzéstől szennyezett. Minden olyan szemlélet, mely nagyobb hangsúlyt tesz a cselekedetek következményeire, mint annak forrására, valójában áruba bocsátja szíve szeretetét. Örök életre teremtett értéket kínál föl talmi, múlandó megbecsülés hiú káprázatáért. Csak az segít igazán önmagán, ki másoktól nem vár jutalmat, megbecsülést, ha szíve szeretetének sugallatára másoknak rendelkezésére áll. Jobban értékeld önmagadat! Isten, a te Urad az, akinél vár, akitől jár szeretetedre viszont-szeretet, mivel az Ő szeretetét viszonoztad te akkor, amikor szerettél másokat. /404H5/
A hálátlanság nem azért rossz, mert Engem bánt. Nekem nem árt az, ha az egész világotok is hálátlan Velem szemben. Hálásnak lenni azért kell, mert aki háláját ki tudja fejezni, az maga gazdagodik ezáltal lélekben. /404H5/
...legboldogítóbban önmagadban találhatsz meg Engem, mikor hálát tudsz adni azokért a keserű percekért, órákét, napokért, melyek a múlandóság igézetéből igyekeznek kiábrándítani. /409H5/
Mindig, mindenkinek, mindenben bizonyos értelemben igaza van. Ezt a bizonyos értelemben-t kell meglátnod, hogy szíved szeretete töretlen maradjon akkor is, ha bántanak. /413H5/
...ha nem fúj a szél, akkor a tenger nyugalomban van. Nyugalmának oka saját természetében rejlik. Természetszerűen megállapodik saját medrében. Nem nyugtalanítja, hogy majd fog fújni a szél. /417H5/
Értsd meg! Én nem a te tökéletességed miatt vagyok boldog, hanem azért, mert szeretlek téged. Te bármit csinálhatsz, Én akkor is szeretni foglak. Akkor is, ha te nem hiszel az Én irgalmam végtelen jóságában. /450H6/
Ha veszed magadnak a bátorságot, a lemondás bátorságát, az önfegyelem bátorságát, akkor hamarosan magad is rájössz, hogy egyetlen fontos kérdés van csupán életedben. A halál pillanata! Mindent ehhez kell mérned, ez alá kell rendelned. Nincs tehát régi és új, múlt és jövő, csupán jelen van és örökkévalóság. /467H6/
A jelent azáltal szenteled meg, s természetesen így magadat, ha nem személyekben, hanem feladatokban gondolkodsz. Tehát nem az a fontos, hogy családod tagjaival, vagy bárkivel hogyan töltöd el idődet, hanem az, hogy mennyire tudsz megfeledkezni önmagad múlandó érdekeiről, s mennyire tudod átélni azt a szolgáló szeretetet, amely valójában Én vagyok benned. /467H6/
Kell a magány, a befelé forduló élet, hogy egyéniséged kialakuljon, s megerősödjön. De kell az emberi kapcsolatok ápolása is, hogy személyiséged el ne torzuljon. Egyéniség és személyiség! Mindkettő nagyon fontos! Torz személyiségek az állandóan meditálók, és torz egyéniségek azok, akik nem képesek naponta legalább egy félórát önmagukban csendben maradni. /468H6/
Engem nem lehet közvetlenül szeretni, csak embereken keresztül. /468H6/
Az első lépés ahhoz, hogy embereken segíts, hogy lásd gondjaikat, és tudd őket építeni, buzdítani és vigasztalni, az az, hogy KIFELÉ TEVÉKENYKEDJ! Értem dolgoznod kell, és nem meditálnod. Magad miatt kell meditálnod, befelé figyelned, hogy aztán Értem tudj másokon segíteni, és ha kell, tudj áldozattá is válni. /468H6/
Olyan nincs, hogy több rossz, vagy kevesebb rossz. Aki tudja, hogy az Istent szeretőknek minden javára válik, az mindenben meglátja azt, amiért joggal adhat hálát Nekem. Az élet látás kérdése! A látás pedig imádság kérdése. Aki jól imádkozik, az jól lát. Aki nem jól imádkozik, az nem lát jól. Aki azon spekulál, hogy mi okoz több rosszat, az nem Hozzám emeli lelkét. Én nem vagyok személyválogató. Mindig mindenkinek rendelkezésére állok abban, ami a lelki békét illeti. /471H6/
Te nem tudsz másképpen segíteni azon, akin segíteni akarsz, csak azáltal, hogy tiszta és nyílt magatartásoddal éled előtte is életedet. Én sem tudtam másképpen segíteni nektek, rajtatok. /478H6/
Gyermekem! Én minden embert Önmagamra teremtettem! Ismétlem: ÖNMAGAMRA!, és nem egy másik emberre. Ember embert még soha nem tudott boldogítani. Csak elbódítani! És ez nem ugyanaz. /480H6/
Én mindig melletted maradok, mint ahogy eddig is ott voltam melletted, akkor is, ha te nem voltál mellettem. Igen. E kijelentésem csak a fizikai világban ellentmondás. Az erkölcsi rendben nem az. Az erkölcsi rendben valaki mellett lenni, az egy tudatos magatartás. Én nagyon tudatosan melletted voltam mindig. Akkor is tanítottalak, mikor nem tanultál. Tanítottalak mulandóságra az óra járásával, a napok, hónapok, évek múlásával, a hangulatok, érzelmek változásaival, a találkozások és elválások minden formájával. Nem mondhatod, hogy nem tanítottalak. A halál nem Engem vizsgáztat le, hanem téged, titeket, hogy míg én tanítottalak benneteket, addig ti mit csináltatok? Ezt nemcsak megkérdezi a halál, de ki is kényszeríti az őszinte választ. A válasz nem szóban történik, hanem lelkiállapottal. E vizsgán tehát maga a lelkiállapot a vizsga végeredménye. /480H6/
Hitetlen hozzátartozóiddal kapcsolatban pontosan az a feladatod, ami Nekem. Szeretned kell őket. Éppen elég baj számukra, hogy megfosztják saját magukat attól a nagy jótól, amit a HIT jelent. Ne nehezítsd életüket azzal, hogy vitázz velük. A tevékeny szereteten kívül semmi más feladatod nincs velük szemben. Még Én sem lehettem hatásos próféta saját házam táján! Neked sem tudok nagyobb sikert jósolni. /488H6/
…nem a mások által kapott szeretet a legfontosabb, hanem az, hogy a te szívedben legyen jóakarat mindenki iránt. /488H6/
Amint a tenger felszínén fodrozódó hullámok nem zavarhatják meg a mélység nyugalmát, úgy a te életed felszínén történt problémák sem szüntethetik meg benned az Én békémet, mely nem csupán fegyverszünet az élet harcában, hanem a Bennem átélhető hazataláltság békéje. Adj hálát azért, hogy elszakíthatatlanul egymáshoz tartozunk. /492H6/
Ember emberre csak a szolgálat rendjének irányában van teremtve. Ha nem így él valaki, akkor a legjobb barátság is zsákutcába futhat, a legjobbnak indult házasság is elválással végződhet, és a legideálisabb szülő-gyermek kapcsolat is kiábrándultságot eredményezhet. /494H6/
A mulandó földi élet tele van útvesztőkkel. Fontos, hogy így legyen, hogy éberségre, tevékeny, felelősségteljes fáradozásra, tehát a valódi szeretet értékelésére, és megélésére ösztönözzön. /495H6/
Nem szabad SZÉP otthonra törekedned sem neked, sem másnak. Csak praktikus otthonra szabad törekedned. Tehát olyan otthonra, melyben minden jó szándékú ember otthonosan érezheti magát. Ennek természetesen lehet velejárója az is, hogy SZÉP. De ez csak velejáró lehet, és nem legfőbb szempont. Különben csak a hiúság hízlalását szolgálná. /495H6/
Mivel a szeretet nem ismer elszakadást, ezért a földi életben, ahol minden találkozás tulajdonképpen egy elválás kezdete, és minden elválás figyelmeztetés, hogy nincs itt maradandó lakásotok, ezért a halál angyalának, bármilyen körülmény közepette is jelenik meg valahol, olyan feladatot kell elvégeznie, mely legtöbbször fájdalmas operáció, de nem annak, aki elmegy, hanem azoknak, akik itt maradnak. /497H6/
A rosszat csak magadból irthatod ki! Más megjavítására nincs senkinek felhatalmazása. Szenvedéseitek legnagyobb része abból adódik, hogy egymást akarjátok javítani ahelyett, hogy önmagatokat javítanátok. /502H6/
Csak az ÉN békém biztosíthat biztos lelki, szellemi fejlődést minden földön élő embernek. Az Én békémnek pedig az a lényege, hogy vállalja a mulandó élet elvesztését abban a biztos tudatban, hogy csak az marad meg örökre, amit szeretetben másnak odaadott. /503H6/
Az a szeretet, amelyet Én tanítottam és éltem elétek, az elsősorban nem élvezetet, hanem áldozatot kínál fel. De csak ennek az áldozatnak a gyümölcse lehet az az élvezet, amelyet benső békének hívnak, és ezt a békét nem lehet senki embertől átvenni, csak Tőlem. Arra vagytok teremtve, hogy az Én békém hordozói legyetek. /531H7/
Meg kell tanulnod szeretetre tanítani másokat. Meg kell tanulnod, hogy hol ér véget a te szabadságod, és hol kezdődik a másik ember szabadsága veled szemben. Tehát meg kell tanulnod tisztelni mások szabadságát, és el kell várnod másoktól, hogy tiszteljék a te szabadságodat. Ez utóbbi miatt szokott kereszthordozás lenni a szeretetben megélt élet. Mert azt még csak elviselik az emberek, hogy szeressék őket, de azt már nehezebben, hogy megálljt parancsoljanak nekik, mikor szabadságuk határát át akarják lépni. /558H7/
A fölényes ember… olyan, mint egy madár, amely fenn repül a légben. A szemlélő azt gondolná, milyen jó is annak a fent repülő madárnak! De a szemlélő nem tudja azt, amit a madár nagyon is tud: nincsenek lábai! Örök repülésre van kárhoztatva! Soha le nem szállhat! ...Nincs fészek, amely őt várja! Neked legalább vagyok Én, de neki senkije sincs! /561H7/
A mohóság sohasem jó! Csak nyugodt, fegyelmezett életvitel által tud gyümölcsöző lenni az Általam felkínált fejlődési ritmus. Aki ezt gyorsítani akarja, az éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit megcélzott: VISSZAFEJLŐDIK! Ma a tévé, rádió és különböző médiák látszatra felgyorsítják a szellemi fejlődés ütemét. De csak látszatra! Mivel nem adnak időt az elmélyülésre, megfogalmazatlanul is azt sugallják, hogy az nem is fontos. A sok fontos, és nem az egy. Nincs idő az alaposra csak a laposra. /583H7/
A földön nem elég az, hogy valakit vonzzon a jó. Nem elég, hogy valakit a rossz taszítson. Kell mindkettő megtapasztalása. Nem a rosszat kell megtapasztalni, hanem azt, hogy a rossz taszító! A jót viszont nagyon meg kell tapasztalni, hogy vonzóvá érjen bennetek. /584H7/
A gyógyítás nem kegyelmi feladat. Gyógyítani mindenki tud. Egy simogatás is gyógyít. Mindenki halálos betegséggel születik a földre, mely gyógyíthatatlan. A halál ellen nincs orvosság senki számára. Senki sem jött azért a földre, hogy gyógyuljon, vagy gyógyítson, hanem azért jött, hogy szeressen. /588H7/
A Szentírásban, főleg az Újszövetségi Szentírásban meg lehet találni a boldog élethez szükséges receptet. Aki nem eszerint akarja életét rendezni, az akkor is nyomorultul beteg, ha testileg kicsattan az egészségtől. De aki felismerte a Szentírás alapján, hogy Én mit kívánok tőletek és mit ajánlok nektek, az akkor is boldog és emberségében egészséges, ha keze-lába hiányzik. /588H7/
Az egész mennyországot magadban hordod! Ha hiszed ezt a színtiszta igazságot, akkor irigylésre méltó leszel környezetedben, mert látni fogják rajtad, hogy te nem arra törekszel, hogy rajtad segítsenek, hanem arra, hogy te segíts másokon. Így sohasem leszel csalódásnak kitéve. /590H7/
Hidd el, nem kell sok ahhoz, hogy valaki az Én jelenlétemet megéreztesse másokkal. Te tele vagy jó szándékkal, és van ahhoz képességed, hogy bele tudd élni magadat mások problémáiba. Ez olyan képesség, amely az Én szívemben hordja gyökerét. Tőlem kap erőt, meleget, pozitív látást.
Vannak olyan kellemes kellemetlenségek, amelyeket te kísértéseknek nevezel. És vannak olyan kellemetlen kellemességek, amelyeket Én mások szolgálatában végzett áldozatvállalásnak nevezek. Aki erre teszi a hangsúlyt, az feltétlenül megtapasztalja e kijelentésemet: "Aki elveszíti életét, megnyeri azt!"(Lk. 9;24). A másokért élés az útja annak, hogy nyomorúságaid leoldódjanak rólad. /632H8/
Azért van eszed, hogy átgondold, mint kell tenned, s azért van szíved, hogy ne akárhogyan tedd, amit tenned kell. /644H8/
Örök szeretettel szeretlek, és azért teremtettelek, azért hívtalak létbe, hogy ennek a szeretetemnek boldog megélője lehess egykor. Azért mondom, hogy egykor, mert a földi életben a legtöbb, amit megtehetsz, az az, hogy tisztítsd szándékodat, éleszd vágyadat Irányomban, és bízzál abban, hogy minden megoldást megtalálhatsz Nálam. A te szívedben Én mindig ott vagyok, s az a legjobb neked is, ha nem elhanyagolt állapotban vagyok benned, hanem úgy, mint akire nagyon vigyáznak. /647H8/
Én nem akármilyen békét hoztam közétek. Az Én békém a rendnek olyan nyugalma, ami hatni képes másokra is. Ahhoz, hogy ezt a békét a szívedben hordozni tudd, többször kell megköszönnöd Nekem a családodat. Az ő hibáik alkalmat adnak neked arra, hogy türelmedet, szeretetedet, megértésedet bemutassák neked és Nekem. /648H8/
Nekem hő vágyam az, hogy te úgy szeress Engem, hogy ez látsszon is rajtad azáltal, hogy nyugodtabb, békésebb, szeretettel teljesebb leszel Általam. Mert általam mindenki ilyen kell, hogy legyen, ha engedi, hogy működjem benne. /649H8/
Nagyon szeretném a földi életedet mennyországgá varázsolni. De nem lehet. Én nem tudom, te pedig nem akarod. Én nem tudom, mert Én hiába jöttem ezért a földre, te nem ezért jöttél. Te azért jöttél, mert pontosan olyan körülményekre volt szükséged, amelyekkel itt találkozhatsz, annak érdekében, hogy megpróbáld a mulandóságot odaadni az örökkévalóságért. Erre itt bőven van lehetőséged. Itt aztán minden mulandó. Mulandó a szépség, az egészség, az idegállapot, mulandó a fiatalság, az erő, a biztonság, mulandó minden emberi kapcsolat, barátság, szerelem. Ez az egész mulandó földi élet arra való, hogy eszköznek használd az örökkévalóság érdekében. Amíg az lebeg szemed előtt, hogy pillanatnyilag hogyan érzed jól magadat, addig önbecsapásban élsz. Amíg azt állítod magad elé, hogy te milyen áldozatra vagy képes másokért, addig ábrándvilágban élsz. Ha majd az kezd előtted megvilágosodni, hogy nem Engem kell felhasználnod arra, hogy másokhoz közelebb kerülj, hanem másokat arra, hogy Hozzám közelebb kerülj, tehát ha nem csupán az áldozatvállalás bűvkörében akarsz körözni, hanem a szabadság lesz számodra a legfontosabb, akkor fogsz Engem ÚTként elfogadni, s akkor teszed számomra lehetővé, hogy téged olyan partneremnek tekintselek, akivel öröm együtt dolgoznom. /650H8/
Minden ember életében csak és kizárólag a JELEN a fontos. Nincs más dolgod, mint az, hogy itt és most tedd meg azt, amit megtehetsz azért, hogy kimutasd szeretetedet, illetve az Én szeretetemet, amely benned működni akar. Nincs sem jövő, sem múlt. Csak JELEN van! Én, az ÖRÖK JELEN mondom ezt neked. Én csak a JELENNEK vagyok az Istene. Nem a jövő reményében kell Bennem bíznod, hanem abban, hogy veled és benned vagyok, és mindezt érted teszem a jelenben. /657H8/
A bűnt megtapasztalni mindig ostobaság. Megtapasztalni azt, hogy szíved gyűlölettel legyen tele, ez gonosz dolog, és mindig rossz. Nem tapasztalatból kell megtanulni, hogy mi a rossz. Ha jó út volna a rossz megtapasztalása, akkor a kárhozottak járnának a legjobb úton, mert azok mást sem csinálnak, mint tapasztalják a rosszat. Attól senki sem lesz jó, mert a rosszat megtapasztalta. Attól lesz mindenki jó, ha a jót tapasztalja meg. Nem attól lesz valaki jó tanuló, ha megbukik a vizsgán. Az ördög-élmények nem tesznek senkit jobbá, csak félősebbé, mint a börtön a gyilkosokat. Az istenélmények tesznek jobbá. Ezek persze történhetnek börtönökben is, de nem a börtönök hatására, hanem Isten és a bűnbánat hatására. Verés által nem lehet javítani, csak idomítani. Senkit sem lehet erőszakkal, megfélemlítéssel, rákényszeríteni arra, hogy szeressen. /672H8/
...nem a nagy tettekhez, hanem a mindennapi élet apró bajainak nyugodt, szeretetteljes, békés elviseléséhez kell a bátorság! /675H8/
Én azért jöttem közétek, hogy bennetek tudjak élni, és általatok tudjam bizonyítani a világnak, hogy érdemes szeretetből áldozattá válni, érdemes a mulandóságot olyan eszköznek tekinteni, amellyel örök értékek birtokába tudtok jutni. Sőt! Csak az ilyen életre lehet azt mondani, hogy megérte végigélni. /680H7/
Ha valóban önmagadra akarsz találni, akkor ÚT-nak kell Engem elfogadnod. A kicsiség, a kiszolgáltatottság és a szegénység útjaként kínálom fel Magamat neked. Nem táplálok benned hiú ábrándokat. Nem hitegetlek sikerrel, elismeréssel. Amit ígérni tudok, az az, hogy szívem békéjét megosztom veled. Ennél kevesebbet nem adok, többet pedig nem tudok, mert ezzel Magamat adtam neked. Csak aki sorsomat, golgotai sorsomat is vállalja, az jut el oda, hogy elmondhatja magáról: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem!(Gal. 2;20). /718H9/
Én valamikor ezt mondtam: "Új parancsot adok nektek. Szeressétek egymást ÚGY, amint Én szerettelek titeket."(János 13;34).Ez az ÚGY azért annyira hangsúlyozott, mert lényege az, hogy legtávolabb áll minden erőszakosságtól, minden rátukmálástól, minden erőltetettségtől. /720H9/
Az Én békémnek felismerése pedig nem nehéz. Békém nem egyszerű nyugalom. Békém a félelemnélküliségnek, tehát a bátorságnak olyan megnyilvánulása, amely a hatalmasokban, az önzőkben, az uralkodni akarókban félelmet kelt. Az Én békém: provokál! /726H9/
Drága Gyermekem! Lesz lelki szárazságban részed! Ne kívánd! Most azt éled át, hogy annyira szeretsz Engem. Nagy tévedésben vagy. A valóság az, hogy most Én közvetlenül éreztetem veled, hogy nagyon szeretlek téged. Amikor majd azt éled meg, hogy elhagytalak, hogy már imádkozni sem vagy képes, hogy már a Rám-gondolás is nagy erőfeszítésedbe kerül, hogy semmiféle lelkizés nem képes vigaszt nyújtani neked, akkor annak lesz itt az ideje, hogy kimutasd hűségedet Irántam. Akkor rajtad lesz a sor, hogy megmutasd Nekem: nem azért szeretsz Engem, mert Én jó vagyok, hanem azért, mert te jó akarsz lenni Hozzám! A lelki szárazság a legnagyobb lelki szenvedés. A pokol valóságának kívül-belül való megtapasztalása. Imádkozz, hogy ne egyszerre kelljen ezt megélned, mint Nekem kellett a kereszten. De megélnie mindenkinek meg kell, ha EGY akar lenni Velem! /727H9/
Minden emberben, még a legelvetemültebb emberben is van valami, ami tiszteletre méltó. Ha más nem, hát az a lehetőség, hogy megtérhet. /739H9/
Ne légy aggályos! Soha ne bánd meg az olyan tetteidet, amelyeket nem azért tettél, hogy tudatosan Lelkem ellen tégy. /743H9/
Neked nem embernek-tetszővé kell lenned, hanem Istennek-tetszővé! Ez a lényeg, ez mindennek az alapja. Ha erre törekszel, akkor mindenkinek a legfőbb jót fogod nyújtani, amit teremtmény csak nyújthat teremtménynek. Ha nem erre törekszel, akkor magadnak ártasz, bármit csinálsz. Senki nem okolhat jogosan mást saját boldogtalanságáért, és senki nem akadályozhat meg senkit abban, hogy boldog legyen, ha valaki Értem él! /752H9/
Kedves Gyermekem! A földön szinte semmi sem változott azóta, hogy elhagytam kivégzésem helyét. Az volt leghőbb vágyam, hogy könnyítsek rajtatok, s a vége az lett, hogy a mai napig sem érti meg a világ azt, amit akkor oly letagadhatatlanná tettem, vagyis, hogy a föld a keresztre feszítés helye.
A földön mindig mindenkinek kereszteket ácsolnak, és akik ácsolják, azok is előbb-utóbb azok között találják magukat, akiket keresztre feszítenek. Mindenki azért születik le a földre, hogy vagy megtanulja, vagy megmutassa, hogyan kell vállalni a kereszt kínjait. Én nyílván azért jöttem, hogy megmutassam, ti pedig azért, hogy megtanuljátok.
Ha egyszer megvilágosodik előtted, hogy kikerülhetetlen a keresztre feszítés, akkor már csak azt kell tanulgatnod, hogy hogyan tudd ezt benső békéd megőrzése mellett vállalni. Ezt próbálom most elmondani neked.
Az erő világa az igazság rendje. E világban mindig az erősebbeknek van igazuk. Ezek vállalják magukra azt, hogy rendet teremtsenek. Azáltal teszik ezt, hogy igazukat igazságnak igazolják. E téren a becsületnek, a jóságnak, a megértésnek nincs komoly esélye arra, hogy érdemben szót kapjon. Ha ezt tudomásul veszed, már tettél egy lépést afelé, hogy ne legyen gyomorfekélyed.
A másik, amit nemcsak tudomásul kell venned, de nem is szabad lemondanod róla, az, hogy Én az irgalom rendjét hoztam el közétek, és pontosan az a győzelmem, hogy aki ezt magára vállalja, az a győztes! Belül hordoz békét. Belül, amiről tudja, hogy még a halál sem veheti el tőle. Sőt! Éppen a halál lesz az a pillanat, amikor ez mások előtt is nyilvánvalóvá lesz. Tehát elkezdődik benned egy olyan reményből élés, amelynek vége olyan birtoklás, amit Isten szavatol.
Ennek az egész hozzáállásnak lényege és célja az, hogy életté váljék benned a következő: nem rajtad kívül van számodra a megoldás. Ne arra várj, hogy körülményeiden változtatok, s akkor majd megnézheti magát a rendőrség, a bíróság, stb. Én magam, személyesen vagyok a megoldás! Neked csak annyi a teendőd, hogy azt az időt, amit be tudsz látni, töltsd meg irgalmas szereteteddel. A többi téged érdemben nem érinthet.
Kedves Gyermekem! Szeretnél újra magadra találni? Én inkább azt javaslom, hogy magadat feledve törekedj Rám találni. Amikor azt mondtam, hogy jöjjetek hozzám, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, és Én megenyhítelek benneteket, amikor azt mondottam, hogy vegyétek magatokra az Én igámat, mert az nem nehéz, vagyis legyetek az Én cirenei Simonjaim, hogy Én a ti cirenei Simonotok tudjak lenni, akkor rád is, a te jelenlegi helyzetedre is gondoltam (Máté 11;29-30). /753H9/
A ti civilizált világotokban az emberek jól megvannak anélkül, hogy elhinnék azt, ami egyedül fontos: úgy szeretni, ahogy Én szeretlek titeket. Vagyis engedni azt, hogy éljek bennetek.
Az emberek azért nem akarják ezt engedni, mert tudják, hogy akkor értékrendjükben meg kellene változtatni a sorrendet. Ma a sorrend ez: első a pillanatnyi helyzet minél előnyösebb kihasználása, azután jöhet a többi pillanat pillanatnyi kihasználása, és csak ezután lehet gondolkodni azon, hogy mi értelme van annak, amit örök értékeknek szoktak mondani az Istent szerető emberek. /763H9/
Minden embernek szüksége van gyónásra. Vagy házastársnak, vagy jó barátnak, vagy egy pszichológusnak, vagy lelkipásztornak, de kell, hogy elmondjátok valakinek azt, ami szíveteket nyomja. Az kétségtelenül probléma, hogy kevés a jó gyóntató. Ha tudsz találni egy jó gyóntatót, akkor nem félni fogsz a gyónástól, hanem kifejezetten kívánni fogod azt. /763H9/
A jelen megszentelésénél nagyobb tett nem létezik senki életében. A jelen megszentelése nem rendkívüliségek produkálásában áll, hanem abban, hogy az örökkévalóság mérlegén kell azt megélni. Ezt valamikor Isten jelenlétében való járásnak neveztétek. Most így mondjátok: "A Lélek vezetése alatt kell élni!" Igen. Egy fohász, egy szeretetből vállalt áldozat, egy megbocsátó gesztus, egy megértő, simogató szó, egy határozott ellene-mondás a gonosznak, egy bűnbánatból kibuggyant könny, egy örömteli mosoly a megtapasztalt jó láttán, ezek mind-mind a legjobbak, a legfontosabbak, a legistenibb cselekedetek, amelyeknek forrása Én vagyok, gyümölcse pedig a ti boldogságotok, lelki békétek, melyet senki és semmi, még a halál sem tud elvenni tőletek. /771H9/
Én elsősorban nem bámulandó, csodálandó, még csak nem is imádandó vagyok, hanem követendő!!! Példát adtam nektek, hogy úgy éljetek, ahogyan Én éltem közöttetek. Ezt pedig csak akkor tudjátok megtenni, ha nem álmodoztok, hanem beszélgettek Rólam, és főleg beszélgettek Velem! /779H10/
Hidd el, hogy Én, aki a szeretet állandó osztogatója vagyok, Én vagyok a világon a legnagyobb koldulója is a szeretetnek!... Csak az tud Rám vigyázni, aki időt szentel Rám. És csak arra tudok vigyázni, aki vigyázni akar Rám! /779H10/
Az hisz, aki úgy él, mintha hinne, az remél, aki úgy él, mintha remélne, az szeret, aki arra törekszik, hogy szeressen, stb. Ezért nem kell hozzá semmiféle tökéletességi fokot elérned, csak el kell határoznod, hogy ezekre törekszel, és már járod is ezt az utat. /779H10/
Mi Atyánk, Te, Aki a mennyben vagy, szent a Te neved mindörökkön örökké.
A Te országod a mi országunk, amelyben a Te akaratod, az igazságod és a szereteted van jelen.
A Te szent szellemed irányítson bennünket és bocsásd meg a botlásainkat.
Adj erőt, hogy ellenálljunk a gonosz kísértéseknek és hogy meg tudjunk bocsátani felebarátainknak szeretettel.
Mennyei Atyánk, légy velünk és segíts bennünket, hogy a Te akaratod szerint éljünk, cselekedjünk és dicsőítsünk Téged a Fiú és a szent szellem által mindörökké. Ámen. /781H10/
Csak aki ég, az tud másokat meggyújtani, csak aki szeret, az tud másokat hitelesen szeretetre tanítani. Ennek légy apostola. Ezért jöttél a földre! Erről kell számot adnod önmagadnak akkor, amikor majd átléped a földi élet határát, tehát akkor, amikor már senki sem ámíthatja önmagát, amikor már senki sem hazudhat önmagának, amikor szembesülsz azzal, amiért a földre születtél. /786H10/
Te nem tudsz olyan lenni, hogy Én ne szeretnélek téged! Bár sóhajtott volna hozzám mindkét lator a kereszten! Bár mindkettőt szívemre ölelhettem volna! Nem jóságotok dönti el, hogy Én mennyire vágyódjam utánatok, hanem az Én szerető szívem! S Én valóban nem vagyok személyválogató! /792H10/
Problémát soha ne jelentsen neked az, hogy társad vagy bárki, nem szeret. Ha valakivel szemben szeretetlenül viselkednek, akkor az illető arra kap lehetőséget, hogy felmérje saját szeretetét. Erre csak itt a földön van lehetőségetek! Ezért értékelni kell az ilyen lehetőséget! Az irgalom, a megbocsátás csak akkor jelenhet meg életetekben, ha irgalmatlansággal, megbántással találkoztok. Ez pedig mérhetetlenül fontos üdvösségetek szempontjából. Kell, hogy botrányok jöjjenek. Más dolog az, hogy jaj azoknak, akik által a botrányok jönnek! Az ilyen találkozás természetesen fájdalommal jár, de ez a fájdalom az Én fájdalmam bennetek, tehát bizonyos értelemben kitüntetés is. Óriási értéke, hogy önismeretre késztet és érdemszerzővé minősíti szívetek szeretetét. /805H10/
Az Én keresztem az volt, hogy vállaltam a mások által széttört csontok összeforrásának a fájdalmát. Vállaltam az empátiát, azt, hogy együtt érzek azokkal, akiknek valami fáj. Vállaltam, úgy, hogy törekedtem vigasztalni a szomorúakat, bátorítani a csüggedőket, gyógyítani a bűn által okozott lelki sebeket, úgy, hogy elősegítettem a bűnbánat könnyeinek fölszárítását, úgy, hogy segítettem saját könnyeimmel oltani a mások szívében fellobbanó gyűlölet lángját, úgy, hogy imáimban nemcsak magamat, hanem másokat is magammal vittem az Atyám elé. Vállaltam, hogy ne az emberi tekintetek irányítsanak, hanem Atyám iránti hűségem. Ezért vállaltam a szembenállást mindenféle hatalommal, mely uralkodni akar embereken. Ezt még legádázabb ellenségeim is dicsérően elismerték Rólam (Máté 22;16). /808H10/
Meg kell látnod, hogy az emberek jobbak, mint kívülről a látszat azt mutatja. Sajnos, a felszínen fodrozódó hullámok gyakran eltakarják a mélyben rejlő értékeket. Gondolj csak arra, hogy még az Engem keresztre feszítők között is legtöbben úgy vélték, hogy ezzel szolgálatot tesznek az Istennek! /817H10/
Az Isten-szeretéshez jóakarat kell. Tehát tiszta szándék bizonyos áldozatok elvállalására. Amilyen mértékben ez van, olyan mértékben gyógyulnak a kapott sebek, szépülnek a szív-kertek virágai. A napsugár önmagában nem elég. Kell a termékeny föld ahhoz, hogy a jó mag jó gyümölcsöt hozzon. Isten csak Napot, esőt ad. A föld milyensége a ti dolgotok. Ez a ti felelősségetek. Tehát tanulékonyság, szorgalom, áldozatvállalás, reménykedés, élő hit. Ezt Isten nem vállalhatja fel helyettetek. Isten nem lehet személyválogató, nem lehet igazságtalan, nem kivételezhet! /818H10/
Teljesen ki vagyok szolgáltatva neked… /819H10/
Júdás és Pilátus semmivel sem voltak rosszabbak, mint a mostani júdások és pilátusok. Pilátusnak nyíltan meg is mondtam, hogy nagyobb a bűne azoknak, akik Engem az ő kezébe adtak (János 19;11). Sokkal nagyobb gonoszságok történnek világotokban, mint amit Velem akkor tettek. Ma szörnyűbb dolgokat művelnek Velem! (Máté 5;45). Nem üres szavakat mondtam akkor, amikor a kereszten azt mondtam, hogy nem tudják, mint cselekednek (Lukács 23;34). Egy gonoszság mértéke a szándéktól, tehát a tudatosságtól függ. /827H10/
Lássál meg a szenvedőkben, az elesettekben, a nélkülözőkben, azokban a rászorulókban, akikben pontosan arra várok, hogy találkozhassam veled (Máté 25;40)! Mikor fogjátok már végre elhinni, hogy az ártatlanul szenvedőkben én szenvedek?(Máté 25;45) /827H10/
Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és örökké! Jöjjetek hát Hozzám, ha elfáradtatok, és az élet terhét nehéznek érzitek. Én ma is meg akarlak enyhíteni benneteket (Máté 11;28). Én mindig kész vagyok a kapcsolatteremtésre. Erre várok! Nélkületek nem tudom megtenni! /846H10/
A hangerő nem erő! Nem erő akkor sem, ha leírt fölkiáltó jelek formájában akarnak hatni. Az Én erőmet, Lelkem erejét, Isten országának erejét egyedül a JÓ AKARATÚ SZERETET hordozza! Amíg ezt ápolod magadban, addig ne félj! Én veled vagyok, és senki nem árthat neked! /853H10/
A szelídség és az önfegyelem által biztosított benső csend az a két szárny, amelyek által Lelkem galambja nemcsak szíved ablakára repül, hanem postagalambként száll tőled az Én üzenetemmel azok szívére, akiknek üzenetemet megcímeztem. /853H10/
Minden látás kérdése! Mindenkinek olyan az élete, amilyennek látja. Van aki minden rózsa mellett meglátja a tövist, és van aki minden tövis mellett meglátja a rózsát. /918H11/
Én csak annak az életében tudok eredményesen működni, aki nem önmagával van elfoglalva, hanem Velem! Ha párszor végigjárnád Velem lélekben a keresztutat, akkor megértenéd, hogy mennyire kitüntetett vagy. Ha néha elgondolkodnál azokon a csontváz embereken, gyermekeken, akiket néha a tévében látni lehet, akkor nagyon elszégyellnéd magadat azért, hogy te mennyivel jobb életet élsz, pedig semmivel sem tettek azok több rosszat, mint te, és te nem tettél eddigi életedben semmivel sem több jót, mint ők. /918H11/
Szebb lesz hát általad a világ, ha a rosszat jóval viszonozod! Kérlek, ne fáradj ebbe bele! /4060H38/
Hozzám jöjjetek mindnyájan, akik az élet terhét hordozzátok! Én megenyhítelek titeket. De ennek feltétlen feltétele az, hogy vegyétek magatokra az Én igámat és tanuljatok Tőlem, mert szelíd és alázatos vagyok. Csak így tudom átadni nektek az Én békémet (Máté 11;28-30). /963H11/
Nálam nem a szertartások, hanem a magatartások a döntőek. Hetvenhétszer keresztelkedhet az, aki nem szeret, mégsem ismerem el magaménak, és ha valaki soha meg nem keresztelkedik, de szeretetben él, azt a szívemre ölelem. Én arra soha nem adtam utasítást, hogy valaki hogyan csináljon egy szertartást. Ha szertartást kértem, akkor számomra mindig elég volt az, hogy ezt legjobb szándékával tegye az, aki teszi, illetve tegyék vele azok, akik ezt teszik. Ha egy szertartás nem szándékom szerinti LEPECSÉTELÉSE egy elhatározásnak, akkor csupán pótcselekvés. Egy szándék viszont lepecsételés nélkül is lehet igazi, kedvemre való. /989H11/
Legfőbb problémád az, hogy nem tudsz szívből megbocsátani önmagadnak. Meg kell mondjam, hogy Én állapotszerű megbocsátó vagyok. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy semmiféle büntető ítéletet soha senki ellen nem hozok. Helyesen csak az hisz Bennem, aki ezt elhiszi! A súlyos probléma abból adódik, hogy ti nem tudtok megbocsátani önmagatoknak! Ez azért nehéz számotokra, mert nem akartok átlépni az igazság rendjéből az irgalom rendjébe. Azért nem akarjátok ezt, mert lelketek mélyén tudjátok, hogy akkor nektek is meg kell bocsátani minden ellenetek vétőnek, és ez az, ami nehézzé teszi számotokra azt, hogy megbocsássatok önmagatoknak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem elég tudnotok azt, hogy másoknak meg kell bocsátanotok. Tudnotok kell, éspedig átélten, tehát mintegy világnézeti, ideológiai átéléssel, hogy önmagának árt az, aki valami olyat tesz, amit ti bűnnek neveztek.
Drága Gyermek! Bocsáss meg magadnak, mivel Én már el is felejtettem minden vétkedet!
/995H12/
Én akkor is szántam a tömeget, amikor gerendával a vállamon korbácsoltak föl a Golgotára. És amikor a síró asszonyok sajnálatukat fejezték ki, lehurrogtam õket (Lukács 23;28). Amikor testvéremet, assziszi Ferencet az apja kötélvégen, ütlegelve húzott végig a városon, õ akkor a körülállókat arra kérte, hogy sajnálják szegény apját, hisz annyira ki van borulva önmagából. /999H12/
Nincs megoldás. Csak elviselés, önnevelés, várakozni tudás van, és az, hogy mindig a megértés szándékával kell odafordulnod a másikhoz, és nem azzal a szándékkal, hogy téged értsenek meg. (...)
Jó tanácsokat csak annak lehet adni eredménnyel, aki azt kéri. Kéretlenül többet ártasz, mint használsz tanácsaiddal. /1032H12/
Én vagyok a mennyek országának hangja a földön. Ahol e hang visszhangra talál, ott megjelenik lelkem fénye, melege, ereje, békéje, és az a remény, amelynek alapja az Én szívem szeretete. /1041H12/
Vonulj vissza lelked szobájába! Ott várok rád! Engem meg lehet találni napsütésben, viharban, csillagokban és fellegekben, madarakban, virágokban, de legfőképpen a szenvedő emberekben.
/1048H12/
Neked nem arra kell törekedned, hogy társad a te elgondolásod szerint meggyógyuljon, hanem arra, hogy könnyítsd életét, szeresd őt úgy, ahogy tudod, és mindezt azért tedd, mert részben minden szenvedőben Én szenvedek, részben pedig azért, mert neked a benned lévő, a belőled kiáradó szeretetről kell majd elszámolnod! Tudnod kell, hogy a hosszú földi élet nem jobb, mint a rövid földi élet, és a rövid földi élet nem rosszabb, mint a hosszú földi élet! Amíg ezt komolyan magadévá nem teszed, addig nem tudok békét adni a szívedbe, pedig azért jöttem a földre, és azért jutottam el hozzád is, hogy ezt megtegyem.
/1081H12/
Drága Gyermekem! Ha a világon csak te lettél volna egyedül, akkor is eljöttem volna a földre, hogy találkozhass Velem! /1091H12/
Nézz a keresztre! E kereszt másik oldalán hely van számodra is! /1143H13/
Azért vagytok egymásnak tükrei, hogy saját magatokat jól meg tudjátok ismerni a másik ember reagálása folytán. Azt, hogy mennyire vagy türelmes, rugalmas, elnéző, állhatatos, a jó mellett kitartó, stb., mindezeket csak akkor tudod felmérni magadban, ha figyeled, hogy a másik reagálását hogyan tudod elviselni, arra hogyan tudsz Te reagálni. /1175H13/
Még tanítványaimat sem tudtam megjavítani! Csupán azt tudtam megtenni, hogy eléjük éltem egy életet, amelybe ha belenéztek, akkor megismerhették magukat, felismerhették azt, hogy ők hol tartanak a boldogító szeretet útján. De azt, hogy ezzel az önismerettel, felismeréssel mit kezdenek, az az ő dolguk maradt. Ebbe már nem avatkozhattam bele. /1175H13/
Neked csak arra legyen gondod, hogy te foglalkozz Velem, ismerj meg egyre jobban, és főleg engedd, hogy szeressek szíveddel! /1242H14/
Nem nagyméretű változásra kell vállalkoznod, hanem természetesnek tűnő, kisméretű, de állandó változást kell vállalnod a gondolkodásod átalakításában. Ha ezt vállalod, akkor hosszú távon te is észlelni fogod azt, hogy a kisméretű változások milyen nagyméretűvé tudnak formálódni. Amint az anyagi világban a kezdeti parányok palotákká állhatnak össze, úgy a szellem világában a te napi küzdelmeid, hűséges próbálkozásaid is égi otthont építenek örök életed számára. /1251H14/
Nincs olyan problémád, ami az Én problémám is ne volna, nincs olyan örömöd, ami az Én örömöm is ne volna, nincs olyan szenvedésed és nincs olyan szeretetvágyad, ami az Én szenvedésem, az Én szeretetvágyam is ne volna! Nem tudsz olyan szépet és jót elgondolni magadról, amit Én felül ne múlnék, és nem tudsz olyan boldogságot a legmerészebb fantáziádban sem elképzelni, amit Én messze túl ne szárnyalnék! Csak azért kérhetlek, hogy Értem élj, mert Én érted élek, csak azért mondhatom, hogy merj áldozattá válni Értem, mert Én már áldozattá váltam érted, csak azért kérhetem, hogy bízzál Bennem, mert már sokszor és sokféleképpen bizonyítottam, hogy Bennem nem lehet csalódni! /1293H14/
A megsérült emberi természetnek egyik legkirívóbb ferdesége az, hogy nagyobb bennetek a "szeretném, ha szeretnének", mint az, hogy "szeretnék jobban szeretni". /1312H14/
A hitviták idegenek Tőlem! Hozzám nem az visz közelebb valakit, hogy mit hisz! Csak az, hogy miben hisz! E kettő között óriási a különbség. Amit hiszel, az ismereteidet bővíti. Amiben hiszel, arra ráteszed az életed. Előttem csak annak van súlya, amire az életedet ráteszed. Pozitív súlya pedig annak, ami az Én általam bemutatott szeretet mérlegén értéket mutat. Arra kérlek szeretettel, hogy erre tedd a hangsúlyt! A nem-ártás, megbocsátás, segítés azzal a bölcsességgel, amelyet naponta kell kérned (Jakab 1;5) és élned ahhoz, hogy szereteted érett szeretet legyen, vagyis, hogy szeretetben tudd képviselni az igazságot és igazságban a szeretetet. Az a szeretet, amelynek nem az igazság a házastársa, az az igazság, amelynek nem a szeretet a házastársa, az meddő szeretet, meddő igazság! /1344H14/
"Ha majd fölemelnek a földről, akkor mindenkit magamhoz vonzok" (János 12;32) /1345H14/
Ha elhiszed azt, hogy minden és mindenki azt közli veled, hogy Isten szeret téged, ha el tudod fogadni, hogy nemcsak bent vagy abban az egységben, melyet Isten szeretete, úgy, mint Önmagát, téged is létben tart, és azért tart létben, amiért Önmaga és minden más létezik, vagyis azért, hogy ne a különbségekre, amelyek benne nem is léteznek, hanem arra az egységre irányuljon szíved szeretete, ami Ő, és melyet így fejeztem ki: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, vagyis, ha elfogadod azt, hogy önmagadnak teszed a legjobbat akkor, ha mindenkit feltételek nélkül, teljesen szeretsz, és önmagad hasítod szét, ha különböztetsz, változtatsz szereteted intenzitásán önző módon, melynek jogosságát hiába fogalmazod meg magad számára pillanatnyilag elfogadhatóan, attól az még nem lesz az, akkor szemed látása javul és gyógyul! Paradox módon tehát neked nem tisztánlátásra kell törekedned, hanem arra, hogy tisztán szeress a homályos látásod ellenére is. Akkor gyógyulsz! Még egyszerűbben: akkor jársz jól, ha azokat is egészen szereted, akikkel nem értesz egyet. Tehát nem az egyetértésből jön a teljes szeretés, hanem a teljes szeretésből az egyetértés. Még tömörebben: a szeretés tesz látóvá, nem a látás szeretővé!
/1354H14/
Akkor teszel jót, ha szándékod arra irányul, hogy jót tégy! Akkor teszel jót, ha nem cselekedeteik szerint szereted az embereket, hanem azért, mert Én benned élek! Akkor teszel jót, ha tetteidnek nem a következményeire teszed a hangsúlyt, hanem a forrására. Akkor teszel jót, ha szíved nem vádol!
/1359H15/
Nem ajánlom, hogy harcba szállj hibáid ellen! Miért? Azért, mert az ilyen hozzáállás az élethez azt eredményezi, hogy vagy tönkremész idegileg, vagy pedig elembertelenedsz, mert még több hibádnak bukkansz nyomára, s nem leszel felszabadult, boldog, békés ember soha!
Semmiféle gonosznak nem jó ellenállni. A külső gonosznak azért nem jó, mert megerősödik, ha küzdesz ellene, a benső gonoszt pedig vagy megszelídíted, vagy narkotikumokba menekülsz előle, de legyőzni nem tudod, mert ő a te árnyék-éned! Csak a Napnak nincs árnyéka, mert belülről és állandóan ég!
Ha engeded, hogy Én legyek benned életed Napja, akkor a benned lévő gonosz megszelídül, mert elfogadtad magadat olyannak, amilyen vagy, tehát az alázat őszinte fénye átvilágítja árnyék-énedet, s nem küzdelemre, hanem az Általam felkínált feladatra serkent. Igen, mert elfordít magadtól, és mindenben igyekszik átadni a helyet Nekem!
Drága Gyermekem! Hidd el, önismerete csak annak van, aki tudatában van annak, hogy együtt kell élnie hibáival és bíznia kell abban, hogy az Én irgalmam éppen abban fog megnyilvánulni, hogy irgalmassá teszem őt. Ha felismered, hogy mennyire rászorulsz irgalmamra, akkor azt is felismered, hogy mennyire rászorulnak a te irgalmadra azok, akik általad végül is az Én irgalmam fényében tudnak átmelegedni és megvilágosodni, tehát helyes önismeretre jutni!
Ne légy irgalmatlan magaddal, akkor remélheted, hogy irgalmas leszel másokhoz!
/1360H15/
A szeretet azáltal nő, ha osztogatod! Így magad is teremtővé válsz, partneremmé a teremtésben! Így lesz benned és körülötted gazdagabb és szebb a világ! /1382H15/
Szeretettel kérlek, ne szerénykedj! Aki önmagát méltatlannak mondja Hozzám, az Engem bánt meg ezzel, mivel e gondolata mögött az áll, hogy az Én szeretetem forrása nem az Én szívemben van, hanem az ő jótetteiben. Ez bizony, teljes félreismerése annak, aki VAGYOK! A csupán cselekedetek szintjén mindenki méltatlan Hozzám! De pontosan ez az, amit nem szabad központba állítani. Ne te, hanem Én legyek a középpontban, életedben! Ha az Enyém vagy, akkor nem érdekes az, hogy milyen vagy!
/1444H15/
Lelkiismereteden keresztül Én akarok szólni hozzád! Lelkem akar irányítani a benső hang, a lelkiismeret hangján keresztül. Ezt finomítsd, erre figyelj! /1448H15/
Mindennek olyan jelentőséget kell tulajdonítanod, amilyet a szeretet mérlegén mutat. Csak annak van jelentősége, ami növeli a szeretetet benned! Amit fel tudsz használni a szereteted növelésére, annak van jelentősége, amit nem tudsz, annak nincs. Önmagában semmi sem jelentős, és nem is jelentéktelen. Általad lesz a körülötted és a benned lévő világ értékes, vagy értéktelen. Ezért fontos a gondolkodásátalakítás! Erre szólítottalak fel benneteket nyilvános működésem kezdetén (Már 1;15)!
Önmagában nincs jó, vagy rossz körülmény! Csak jó, vagy rossz hozzáállás van a körülményekhez. Jó hozzáállás az, ha jobban élhetek bennetek, rossz hozzáállás az, ha nem élhetek bennetek! Én még a kereszthalál vállalásakor is ezt mondottam: "Ne igyam ki a kelyhet, amit Atyám adott nekem?"(János 18;11) /1450H15/
A szeretet másik neve: TÜRELEM! A türelmetlenségnek mindig elvárás a forrása. Meg kell tanulnod elvárások helyett várakozásra berendezkedned! Ennek fölvállalása naponta kell, hogy megismétlődjék! /1450H15/
Tudatosuljon benned, hogy ha nem kapod meg azt, amit kérsz, annak egyetlen oka az, hogy annál többet kívánok juttatni számodra! Olyan nem létezik, hogy üres egekbe szálljon szíved hangja! Az Én figyelmem nemcsak akkor köti le a te életed, amikor Hozzám fordulsz! Én állapotszerűen figyelmem "fókuszában" tartom életedet! Ebbe nem fáradok bele soha, mert mérhetetlenül és kimondhatatlanul szeretlek! Földi születésed óta készülök a veled való színről színre látásra, mint közös örömünk boldogító pillanatára! /1453H15/
Érdemben csak annak lehet tanácsot adni, aki azt kéri! Általában senki sem örül annak, ha kiokítják! Egy igazság csak akkor termékeny, ha a szeretet a házastársa. Különben sebeket ad! /1460H15/
Az igazi szeretetet nem az jellemzi, hogy elvárásai vannak, hanem az, hogy várakozni tud! Elvárás helyett várakozás! Ezt kell megtanulnotok! /1519H16/
Aki hisz Bennem, az nem azért nem panaszkodik, mert elfojtja ezt magában, hanem azért, mert nincs miért panaszkodnia. Nincs, mert akinek Isten az Atyja, annak mennyország van a szívében akkor is, ha maga a pokol tombol körülötte. Az ilyen embernek még az ördög is csak hasznára, javára lehet! Ez az az IGAZSÁG, amely szabaddá teszi azt, aki szabad akar lenni!
A boldogság útja tehát a gondolkodásátalakítás útja, és nem a körülmények megváltoztatásának útja.
/1526H16/
Aki nem tudja szeretni ellenségét, tehát nem tud neki megbocsátani, nem tud neki jót akarni, az saját magát teszi boldogtalanná, mert képtelen együtt jelen lenni a szívbéke és a gyűlölet. Tehát éppen az ellensége kívánságát valósítja meg önmagán, vagyis árt önmagának! Aki ezt nem hiszi el, az saját életében fogja azt megtapasztalni, hogy gyűlölettel a szívben nem lehet nyugodtan aludni! Aki mérges, az azért mérges, mert mérget hord magában. Az, aki mérget hord magában, az egyértelműen árt önmagának. A méreg legjobb esetben is csak bódítani képes, de boldogítani soha! Az önszeretet csúcsérték! Nem az önzés (Máté 22;39)! Aki nem tudja szeretni ellenségét, az feltétlenül árt önmagának!
/1528H16/
Ne tökéletes akarj lenni, hanem egyszerű! Ha egyszerűségre törekszel, akkor tökéletesedni fogsz, de ha a tökéletesség elérése szíved hajtómotorja, akkor az elkeseredettek, a csüggedők útján haladsz, s nemcsak a te életed, de életed gyümölcsei is nagyon keserűek lesznek. Aki egyszerűségre törekszik, tehát elfogadja magát olyannak, amilyen, s így jön Hozzám, az meg fogja tapasztalni a Lélek gyümölcseit, amelyeket elolvashatsz a Galata levél 5;22-23-ban. /1568H16/
Drága Gyermekem! Nem jó az, ha valakinek a vallásoskodása feltűnő. Az a jó, ha valakit arról lehet felismerni, hogy nagy szeretetet áraszt azok felé, akikkel együtt van. A vallásoskodással nagyon kell vigyáznotok! Rólam azt állapították meg, éspedig joggal, hogy nem vagyok vallásos! Azok pedig, akik az akkori rózsafüzérüket, ha nem is nyakukban, de imaszíj formában, derekukon, nagyon is látványos módon hordták, azok a farizeusok és főpapok voltak, akik Engem halálra ítéltek.
Rólam nem az tesz tanúságot, aki feltűnően vallásos, hanem az, aki igyekszik feltűnés nélkül áldozattá válni másokért, s ugyanakkor szavaival is tanúságot tesz arról, hogy hisz Bennem! /1577H16/
Velem találkozni nem nehéz! Nem kell tenni mást, mint becsukni a szemet és kinyitni a szívet!
/1578H16/
Szeretni csak önzetlenül lehet! Igen, mert a szeretet nem más, mint ÖNZETLENSÉG! Vagyis, viszonzást nem várva, áldozattá válni másokért!...
Isten semmiféle rosszat senkinek, soha nem ad vissza! Isten mindig mindenkinek ÖNMAGÁT adja! Aki elfogadja Istent, az boldog! Aki nem fogadja el, az boldogtalan! Isten a SZERETET! Isten nem vasal be senkin semmit! Amikor közvetlenül a halál után átvilágítást kap a lélek, akkor olyan önismeretre jut, amely arra készteti őt, hogy önmaga fölött mondja ki az ítéletet!...
Istenre vagy teremtve, és nyugtalan marad a szíved mindaddig, amíg Bennem meg nem nyugszik!
/1607H17/
Ne vallásoskodásban, ne imádságokban akard megtalálni az Én akaratomat, hanem abban az áldozatos szeretetben, amely képes lemondani saját benső világáról is annak érdekében, hogy körülményeivel harmóniát építsen ki. /1609H17/
Minden ember benső érettsége, fegyelme azon mérhető le, hogy mennyire ura szavainak! Szíved szeretete és békéje azon fordul, hogy e téren mennyire javítod magadat. /1641H17/
Nincs jó úton járó csoport! Csak jó, vagy nem jó úton járó személyek vannak! Bármilyen csoportba járhatsz tehát, ha az Én utamat járod, akkor jó úton jársz, ha nem az Én utamat járod, akkor nem jó úton jársz. Mindenkor a csoport irányítói magatartása dönti el, hogy mennyire viselik el azokat körükben, akik az Engem, mint UTAT vállalnak. Hozzám elsősorban nem hitvallások által lehet tartozni, hanem a szeretetnek azzal a magatartásával, melyben főhelyet foglal el az ellenségszeretet. A nem-ártás, megbocsátás, segítés szent háromsága testesült meg Bennem, mint ÚTBAN! /1644H17/
A szimpátia, antipátia, nem tartozik az akarathoz, tehát nem tartozik a szeretet lényegéhez. Szeretni annyit jelent, mint jót akarni! Akivel kapcsolatban azt éled meg, hogy könnyű őt szeretni, az nem a te szeretetedről tesz tanúságot, hanem arról, hogy jól érzed magad. Ez bár velejárója a földi életnek, de semmi köze az Általam bemutatott és tőletek megkívánt szeretethez! Szeretetedről az áldozatot vállaló, akár érzelmeid ellen is nekifeszülő jó akaratod tesz tanúságot! /1644H17/
Vizsgáld meg hozzáállásodat azokhoz az eseményekhez és személyekhez, akikkel naponta találkozol. Nem az események és a személyek a fontos, hanem az, hogy úgy találkoznak-e veled, mintha Velem találkoznának, vagy nem. /1650H17/
Az tegyen boldoggá, hogy Én mérhetetlenül szeretlek téged! Már most, a földi életben békét akarok teremteni szívedben. De hiába teremtek békét annak szívében, aki ezt nem hiszi el! Ezért kérlek, hogy HIGGY! /1662H17/
Arra törekedj, hogy vedd észre még a fájó, kellemetlen helyzetekben is mindent csak azért engedek meg, hogy lelkileg fejlődj! Én soha nem hagyom magukra gyermekeimet! /1662H17/
Csak azon és akkor tudok segíteni, aki és amikor Felém fordul. Azt nem tehetem meg, hogy erőszakkal fordítsak bárkit is Magam felé. Azért nem tehetem meg, mert akkor nem tisztelném szabadságát. Sajnos, lehet Ellenem dönteni! Az ilyen döntés kétségtelen, hogy árt annak, aki így döntött, de azoknak, akik Engem szeretnek, még az ilyen döntések is, tehát mások gonoszsága is, csak javukra válhat! Én a szeretet körén belül mindenható vagyok! De csak a szeretet körén belül! Aki Engem nem szeret, az elvágta azt a vezetéket, amelyen keresztül segíthetném őt. De aki engedi, hogy kapcsolatban maradjak vele, annak tudnia kell, hogy ő a GYŐZTES oldalán áll még a legnehezebb körülmények között is!
/1662H17/
Neked az a legfontosabb feladatod, hogy a jelenben törekedj az Én kedvemben járni! Ez akkor történik meg, ha mindennap elvégzed azt a feladatot, amit el kell végezned! És jól végzed azt el! Lehetnek szép álmaid a jövődről, de az alap, amire építened kell, az mindig a JELEN! Neked ma kell jónak lenned, ma kell jól imádkoznod, ma kell jól tanulnod, ma kell segítőkésznek lenned, ma kell vigyáznod arra, hogy valakinek fölöslegesen bánatot ne okozzál, tehát ma kell szeretetben élned! A többi az Én dolgom veled!
Bennem még senki nem csalódott! Én még mindig boldoggá tudtam tenni azt, aki ezt Tőlem várta! Téged senki nem tud úgy szeretni, mint Én! Ha hű maradsz Hozzám, akkor meg fogod tapasztalni azt, hogy mennyire igaz: a mennyországot teremtem meg szívedben.
/1664H17/
Akkor is tedd a jót, amikor nem érdemli meg az, akivel jót teszel.
Akkor is szeretet legyen benned, ha bántanak.
Ezekhez Tőlem mindig megkapod a megfelelő segítséget. /1665H17/
Az Istentől kapott feladat nem más, mint maga az ÚT! És aki az utolsó pillanatban talált rá, az is pontosan oda jut, ahová az, aki egész életében azon járt. Az a lélek, aki midig tiszta volt és az, aki megmosdott a Bárány vérében, tehát az Én életemet, sorsomat szeretetből vállalta, lényegében nem különböznek egymástól! Nem, mert aki később talált Rám, mint ÚTRA, bőségesen megszenvedte eltévelyedéseit, míg az, aki mindig is Velem járt együtt, olyan benső békének és boldogságnak volt megélője, amely lényegesen más, örömtelibb, békét teremtőbb, mint bármilyen bódultság.
/1680H17/
Eleve elrendelés nem létezik! Ha lenne, akkor Én lennék a legnagyobb rosszakarótok! Igen, mert míg azt sugallom, hogy szabad lények vagytok, ennek pontosan ellenkezőjét tenném veletek! Kérlek, ne tarts Engem ennyire gonosznak! Tudom, ezt csak akkor fogod megérteni, ha nem azzal leszel elfoglalva, hogy te hogyan érzed magad, hanem azzal, hogy Én hogyan érzem magamat másokban! Szenvedésetek kulcsát egyáltalán nem Én tartom kezemben! A boldogságotok kulcsát igen! De ezt át akarom adni nektek! Átvételének éppen azért vannak feltételei, mert szabadok vagytok! Szeretni csak szabadon lehet! Tehát csak az tud szeretni, aki tud nem szeretni is! /1710H18/
Az, hogy ma nincs közbiztonság, nincs szótartás, megbízhatóság, stb., ez csak azoknak árt, akik ettől teszik függővé boldogságukat. Aki attól boldog, hogy szeretet van benne, afölött senkinek sincs hatalma!
/1751H18/
Ha megkérdeznéd kalkuttai Teréz anyát, ha megkérdeznéd azokat, akik önmagukat átlépve másokért élnek, tehát ha megkérdeznéd azokat, akik vállalták a mulandó élet elvesztését, azok véget nem érően tudnának beszélni arról, hogy mit is jelent újjászületni, boldognak lenni! /1751H18/
Amíg Enyém akarsz lenni, addig mindig tisztítalak, mindig erősítelek, mindig árasztom feléd, beléd azokat az energiákat, amelyek hatására erősödik szíved békéje, s általad is szebb lesz körülötted a világ! Akarom, hogy az örömöm a te örömöd, a mosolyom a te mosolyod, biztató szavaim a te bíztató szavaid legyenek általad veled és benned mindaddig, amíg Általam, Velem és Bennem akarod élni életedet!
/1768H18/
Mindenkinek az a kavics fáj, ami a cipőjében van. Mindenkinek van kavics a cipőjében! Mindenki egy olyan kaviccsal jött le a földre, ami az övé, és ezt a kavicsot kell gyönggyé formálnia mindenkinek, amint a kagylóban gyönggyé formálódik a belé került homokszem! A kagylóban lévő kis élet nagyon megszenvedi ezt! /1772H18/
Minden vallási építkezés, torony, egy kicsit bábeli-torony építkezés! Sehol nem lett attól nagyobb a szeretet, hogy nagyobb épületeket emeltek az Én dicsőségemre. A hiúság, irigység és kapzsiság szokott ilyenkor jobban megjelenni, s ezzel együtt a széthúzás is.
Eddig a legnagyobb boldogság, öröm és béke a földön egy rongyos istállóban volt. Minden, ami érték, belülről indul el kifelé, és nem kívülről befelé. /1813H18/
Az Én lényegem a megbocsátás. Neked tehát nem lehet az probléma, hogy Én megbocsátottam-e neked, hanem csak az, hogy te meg tudsz-e bocsátani másoknak, magadnak és az Istennek! Igen, mert mindaz, akiben zúgolódás van, az még nem fogadta el azokat a körülményeket, amelyekben él, azokat az eseményeket, viselkedéseket, amelyeket mások tanúsítanak vele szemben. Te akkor békülsz ki Velem, ha szívedben elfogadod azt, hogy Én jobban szeretlek téged, mint te, vagy bárki. Ha elfogadod azt, hogy Én ne azt akarjam neked, amit te látsz jónak, hanem azt, amit Én látok jónak. Tehát ne Nekem kelljen hozzád igazítanom gondolkodásomat és akaratomat, hanem te akarj Hozzám igazodni örömmel, benső békével! /1814H18/
Ti úgy gondoljátok, hogy az oldja fel a magányotokat, ha valakivel éltek, holott csak az oldja fel boldogítóan a magányt, ha valakiért éltek. Természetesen lehet a kettő együtt. /1854H19/
Engem nem is lehet másképpen vállalni, csak ÚT-ként! Sajnos, sokan vannak, akik bár Rám hivatkoznak, mégsem Engem vállalnak!
Önfegyelem nélkül, a mulandóság háttérbe helyezése nélkül, szívbéke nélkül, örömteli életelveszítés nélkül Engem vállalni nem lehet!
Nem vagyok jelen sem kaszárnyákban, sem különböző hatalmi bársonyszékekben! Nem vagyok jelen az önuralmon kívül semmiféle uralkodásban! Nem vagyok jelen a bűnben, az önféltésben, az igazságszolgáltatás rendjében!
Ha Engem akarsz választani, akkor mondj le az előbb felsoroltakról.
Jelen vagyok a kicsikben, a kiszolgáltatottakban, az éhezőkben, az ártatlanul nyomorban szenvedőkben. Jelen vagyok minden szeretetre, jóságra rászorulóban. Jelen vagyok az üldözöttekben, a kifosztottakban és minden irgalomért esdeklőben. Jelen vagyok az önzetlenül másért élőkben. Jelen vagyok az irgalom rendjében!
Ha Engem akarsz választani, akkor élj az előbb felsoroltakért.
/1855H19/
Békétlenség ott van, ahol az irgalom rendjét elnyomja az igazság rendje! Amíg úgy gondoljátok, hogy van olyan igazság, amelyet meg kell védenetek, addig a szeretet nem juthat szóhoz. Csak ott, ahol megértitek azt, hogy az igazságot nem kell védeni, mivel azt le sem lehet győzni, csak ott tudtok lemondani saját igazatokról. /1861H19/
…nem a társad viselkedése, magatartása az, ami számodra a lényeg, hanem az, hogy erre te hogyan reagálsz. Az ő magatartása nélkül nem ismerhetnéd fel, hogy te ki is vagy valójában. Nem ismerhetnéd fel, hogy hol tartasz azon az úton, amely azonos Velem! Nem ismerhetnéd fel, hogy az alázat útja a senkit nem bántás, a mindenkinek megbocsátás és másokon segítés útja. /1903H19/
A mindent odaadás egy olyan eszmei állapot, amely azt igényli, hogy semmivel se légy megkötözve! Nem valami fizikális darabolásról van tehát szó az adakozás útján, hanem arról, hogy másért élj! E MÁS természetesen feleség, gyermek, barát, és mindenki, aki erre lehetőséget ad neked. Ami a lényeg, hogy e másért élés állapota mindenkor bölcsességgel párosuljon benned! Csak a bölcsességgel átitatott szeretet az igaz szeretet. /1903H19/
Drága gyermekem! Szeretnék benned otthonomra találni! Az sem baj, ha rongyos istállónak tudod magad! /1905H19/
Mindaddig, amíg valaki úgy gondolja, hogy számára van rossz akkor is, ha szívében ott él az Isten, annak Isten sem tudja megmondani, hogy mikor múlik el felőle a rossz. Nem, mert mindenki maga idézi maga fölé a rosszat. Én még a kínszenvedésemben, kereszthalálomban is meg tudtam látni azt, hogy az miért jó nekem (Lukács 24;26)! Annyira jónak láttam ezt, hogy még Pétert is lesátánoztam, amikor meg akart menteni Engem ettől (Máté 16;23)! /1936H20/
Olyat nem fogsz találni Rajtam kívül, aki feláldozza érted életét. Ha társat kívánsz magad mellé, akkor olyat keress, akiért te képes vagy feláldozni földi életedet. /2059H21/
Erődön felüli kísértébe soha nem engedlek kerülni! Mérhetetlen szeretetem azért nyúlt le utánad a földre, hogy vezesselek Lelkemmel abba az országba, ahol a beléd költözött életem világossága az örök világosság honában találja meg végső otthonát.
Értsd meg! Rövidke időre otthont akarok találni nálad, hogy te örökkön örökké otthonra tudj találni Nálam! /2155H22/
Címkék: További idézetek: